Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor tényleg nincs szükség szavakra. Ez a pillanat ilyen volt. Amikor megláttuk egymást könnybe lábadt szemekkel simogattuk a másik arcát, kezét és aztán percekig néma csendben ölelkeztük.
Márai Sándor idézete tökéletesen passzol ide: "Az emberek válságos pillanatokban szavak nélkül is vagy nagyon kevés szóból megértik a lényegeset."
Nem kellett megszólalnunk, mert minden egyes betű felesleges egy ilyen szívszorító pillanatban. Tudtuk, hogy szeretjük egymást, hogy az érzéseinket semmi és senki nem állíthatja meg, de nem tudtuk a folytatást...mármint azt tudtuk, hogy együtt maradunk, mert az elmúlt napok bebízonyították, hogy a legrosszabb döntés, amit hozhatunk, az az, ha szakítunk...
A próbatétel nem múlt el külső nyomok nélkül. Az a legkevesebb, hogy mindketten megszabadultunk néhány kiló feleslegtől, de Charlie-nak szakálla nőtt, szürke, beesett szemeiben csak a könnycseppek csillogtak. Soha ilyen elesettnek nem láttam...persze amikor beszólt, hogy "néztél már ki jobban is" egyből tudtam, hogy ez bizony az én Kincsem :) A pirosra sírt szemeim és a koffein által mozgásképesre összekalapált testem elárulta, hogy nem egyszerű szenvedésen vagyok túl...Charlie borzasztó hiánya mellett már nemcsak a banya, hanem már a barátnője is fenyegetett sms-ben. Bár ekkor még csak finoman tette:
"Vigyázz látlak..."
vagy
"Mindig figyeld ki áll a hátad mögött!"
Persze lehet azt mondani, hogy nem kell az ilyennel foglalkozni, de mindenki pontosan tudja, hogy nem lehet mellette szó nélkül elmenni...mert bizony felzaklat és ráadásul nem is hiszem, hogy bármi oka lenne beleavatkozni az életünkbe...Fenyegetni meg végképp nem fenyegethet(ne).
Nem tudom és nem is lehet leírni azt a néhány órát. Olyan mérhetetlen boldogság volt rajtunk csak attól, hogy újra együtt vagyunk, hogy az egyszerűen leírhatatlan...mégis fájdalmasan gyötrődtünk. Nem találtuk a megoldást, csak abban bízhattunk, hogy az idő majd mindent megold. Minden szó fájt. Nagyon. Egy-egy csókkal és öleléssel próbáltunk meg némi boldogság hormont termelni...
Az esti alkonyat végül útnak indított minket. Az éjszakát mégsem tölthetjük a vaddisznók és szarvasok között, úgyhogy muszáj volt búcsúzkodni. De ezt már mosolyogva tettük. Charlie megígérte, hogy nem vesz be több nyugtatót, én pedig megígértem, hogy amint hazaértem nekiülök és felkészülök a holnapi nagy napra. A nagyon fontos interjúra ugyanis még mindig nem készültem fel. Csak annyi döntést hoztunk, hogy nem kell több fájdalom és a szerelmünk majd átsegít minket a jövőbeli nehézségeken. Őszintén hittük, hogy rövid időn belül minden megoldódik. Ez pedig adott annyi erőt, hogy mindenki elinduljon és végre nyugodtan, sírás nélkül nyugovóra hajtsa a fejét.
Amint hazaértem azonnal nekiestem a munkának és akár a Himaláját is arrébb tudtam volna kavicsonként pakolni. Úgy éreztem magam, mint az a telefon, amelyik 1 %-on csipog már órák óta és végre töltőre rakják az utolsó pillanatban. Na Charlie szerelme pont így hatott rám. Alig vártam a másnap délutánt, hogy végre újra lássam.
Charlie mosolyogva, szinte a nyakamba ugrott másnap. Én pedig csak öleltem és öleltem szorosan. Elmentünk együtt kajálni, aztán irány a meló. Mint szinte mindig, most is egy helyen kellett dolgoznunk. Ő az előzenekarral melózott, én pedig a főhőssel. Kicsit nagyobb volt az izgalom a megszokottnál, de ez csak az elmúlt egy hét alváshiánya okozta. Amíg Charlie tette a dolgát én is félrevonultam...bár maradtam volna mellette :(
A banya barátnője Zoé, már nem csak sms-t írogatott, hanem felhívott. A lehető legrosszabb pillanatban. Amikor felvettem azonnal üvölteni kezdett, hogy én ne szóljak bele az ő életébe és hogy nagyon megbánok mindent...stb. Amikor pedig nagyon eldurvult egyszerűen kinyomtam. Pontosan előttem van a pillanat, ahogy el kezdek a kezemmel hátranyúlni és valamit keresni, hogy megtámaszkodjak. Remegtem. Minden porcikám. Alig bírtam felhívni Charlie-t és mire sikerült, már annyira zokogtam, hogy szinte el sem bírtam mondani mi történt. A kollegáim hoztak nekem egy pohár vizet, adtak zsepit és nyugtalanul várták, hogy most mi is lesz ebből a melóból...Charlie azonnal odajött hozzám és akkor még nem teljesen értettük, hogy miket is vágott a fejemhez Zoé és miért! Persze nem kellett sokat várni a megoldásra. Alig egy órán belül képbe került Charlie húga, Andi...írt egy sms-t Charlie-nak, hogy most már tényleg fejezzen be velem mindent és ezt az üzenetet pedig ne is mutassa meg nekem. Persze mi mindent megbeszélünk, így ezt is. Charlie először megkérte, hogy viselkedjen testvérként, aztán kiderült, hogy Andi a banyával és Zoéval van...így viszont egyértelművé vált, hogy ő mondta el Zoénak, hogy én sok mindent tudok a "remek" házasságáról... Persze Andi biztos ki is színezte a történetet és már nem úgy adta tovább nekik, ahogy Charlie és én meséltük, de a lényegen nem változtat. Tegnap még utálta a banyát és szapulta minden létező fronton, mára viszont a bátyját utálta és itt ezen a ponton indította el azt a szarkeverést, ami nemcsak azt az estét árnyékolta be, hanem egy rendkívül hosszú időszakot az életünkben.
Nem nagyon tudtuk élvezni az estét, ráadásul a munkánk miatt tartani is kellett magunkat. Talán itt, ekkor kezdődött a barátságom Anitával, aki szintén munka miatt volt ott. Mivel ő volt a kapcsolattartóm a főhőssel egész szinte végig együtt voltunk. Látta, hogy nem vagyok top formában és néhány apró infót el is árultam, de leginkább fáradtságra hivatkoztam. Anita is ismeri Zoét és akkor még nem tudtam mennyi mindent mondhatok el, azt meg pláne, hogy bízhatok-e benne...mert engem épp akkor árult el a barátnőm, Charlie-t pedig a testvére döfte hátba. Szóval a bizalom akkor, ott, azon az estén egy nem létező fogalom volt a számunkra.
Jó későn értünk haza és a zaklatottságunk nem hagyott alább. Mindketten csúsztunk vissza a depresszió félelmetes lejtőjén. Féltem, hogy most mi lesz, de Charlie-nak az utolsó pillanatban, az éjszaka kellős közepén támadt egy ötlete. Először az is kicsit félelmetesnek tűnt, de aztán ráugrottunk az internetre, megírtunk egy gyors email-t és éreztük, ahogy percről-percre egyre jobb lesz a kedvünk. Spanolt minket rendesen a váratlan fordulat :) Ez pedig végleg felcsillantotta a szemünket. Ez a mi szerelmünk. Mindenről mindig ugyanazt gondolva, imádva egymást bármibe belevágunk. Hát ebbe is :) A mai napig emlegetjük, pedig egyikőnk sem gondolta, hogy egy ilyen hirtelen jött ötlet, igazi életre szóló élmény lehet...
