A dátumnak óriási jelentősége van. Bizony ezen az estén egy életre megpecsételődött a sorsunk. Nem gondoltunk semmire, csak sodródtunk...és egy perce sem jutott eszünkbe, hogy életünk legnehezebb évei várnak ránk :(
Szóval vége lett a nyárnak, de szeptemberben még hátra volt az én nyaralásom. Két barátnőmmel utaztunk Gran Canaria-ra. Nem titkoltam Charlie elől, hogy bizony a túl sok munkából, most a féktelen bulizásba menekülünk. Minden este buliba mentünk, ittunk, pasiztunk és a legérdekesebb, hogy az első napon még a barátnőim is meglepődtek, hogy 30-40 percet beszélek Charlie-val. Kicsit aggódtak a telefonszámlám miatt, meg a helyzetet sem értették teljesen, de elfogadták. Olyannak szerettek amilyen vagyok. Persze azért hangosan röhögtek, amikor beközöltem, hogy késve megyek a buliba, mert elmegyek óceán csobogást rögzíteni Charlie-nak és majd utána csatlakozom...
Kicsit ijesztő volt a vaksötétben a parton, bár nem kellett túl közel mennem a vízhez, mert a síri csendben óriási robajnak tűnt minden egyes hullám. Miután elküldtem a hang üzenetet Charlie-nak, felkaptam a tűsarkú papucsomat és már tipegtem is a csajok után, akik a legnagyobb örömmel koccintottak a bátorságomra. Gréta azt mondta, hogy ő le sem mert volna menni a partra. Így utólag belegondolva talán tényleg nem volt jó ötlet, de akkor csak az lebegett a szemem előtt, hogy Charlie ezt kéri tőlem ajándékba. Tényleg ott volt minden tettemben, gondolatomban. Írányíthatatlanul és visszafordíthatatlanul szőtte bele magát a mindennapjaimba. Hál'isten :)
A fejezet címben található dátum, azért szorul némi magyarázatra. Október 11-én este volt ugyanis az a party, ahol egy újonnan induló tévécsatorna tartotta a party-ját. Tudom, hogy hulla voltam aznap. Majdnem sírtam a fáradtságtól. Ráadásul a bátyám is Pesten volt aznap és ott aludt nálam. Várta, hogy amint hazaérek dumálunk, tévézünk együtt egy kicsit, de ez aznap este már sokadszorra nem jött össze. Kilenc óra is elmúlt, amikor beléptem a lakásba és tudtam, hogy hiába vannak ott a barátnőim, a kollégák én határozottan megmondtam mindenkinek, hogy nem megyek sehova!
Bekaptam néhány falatot, átöltöztem, a tesóm felköszöntött születésnapomon, mert bár 12-én van a napja, de ő kora reggel elmegy és délután már nem alszik nálam. És ekkor megcsörrent a telefon:
- Hol vagy már? - kérdezte felháborodva.
- Én nem megyek. Hulla vagyok, nem bírok.
- De én egyedül jöttem, mert azt mondtad, hogy itt leszel. Nincs itt senki más ismerős, csak tévések. Gyere már el! Nem teheted ezt!
Itt persze jött a szokásos női maszlag, hogy mit vegyek fel, nincs kedvem a csini ruhához és egyébként is mire elkészülnék már minek..stb. De meggyőzött! Senki másnak nem sikerült aznap rávennie erre a bulira, de neki valamiért igen. Kristály tisztán emlékszem, hogy felvettem egy farmert, a barna trikós felsőmet, amit pár héttel azelőtt vettem a Kanári-szigeteken, hívtam egy taxit és pikk-pakk ott teremtem!
Persze azonnal egymásra kattantunk. Körbejártuk a helyet. Köszöntem az ismerősöknek, majd leültünk egy padra: beszélgettünk és iszogattunk. Épp a pultnál álltunk és rendelni próbáltunk, amikor megcsörrent a telefonom és Gréta barátnőm üvöltve kívánt "Boldog Születésnapot!"- majd persze azonnal levágta a háttér zajból, hogy mégis csak elmentem a buliba és jó nagyot röhögött. S míg én telefonáltam megjelent a pultnál Bori is, hogy felköszöntsön, Charlie pedig fejét fogva kiabálta, hogy ő akart lenni az első. Nos, erről lecsúszott! A party közben kezdett behalni, úgyhogy mi meg el kezdtünk vakarózni, hogy most mi legyen. Hazamenni egyikőnk sem akart, meg hát mégis csak 28 lettem néhány perce és ezt meg kéne ünnepelni. Hívtunk egy taxit és elindultunk barátokhoz Dunaharasztiba.
