Kezdetben mindig azt mondogattam Charlie-nak, hogy ő egy irdatlan nagy mázlista, mert én egy kész főnyeremény vagyok :) Így lett ő a szerencsecsomag, aki egy óriási Kincset hozott az életembe. Beceneveink az sms-ekben is sokszor visszaköszöntek:
2008.03.29. 22,20
A nyereményemet azonnal szeretném átvenni! Sürgős!Rászorultságomat igazolja, hogy lelki megviseltségem mértéke meghaladja az elmúlt játékhetek bármelyikében tapasztalt játékszenvedélyt azaz a nyerési kényszerem görcsös függőséggel párosult. Ami jár, az jár! Adják ide azonnal! ;)
2008.04.04. 13.37
Miú, mi újság? Itt a csomagocskád, Kincs, Kincs vagyok, szerencsét hozogatok.
Az van, hogy nagyon hiányzol sweetest Treasure :(
Én pedig egy valóra vált álom vagyok neki :) Mindig is szeretett volna gyöngyhalászni és egyszer azt mondta nekem, hogy soha nem gondolta, hogy az igaz Gyöngy megtalálásához nem kell majd víz alá merülnie. Éreztük, hogy ez a szerelem ritka, hogy ez valami elképesztően hatalmas erő és megmagyarázhatatlanul szorosan kötődtünk egymáshoz. Mint még soha senkihez. Mindkettőnknek ismeretlen volt ez a fajta lángoló szerelem...máig hihetetlen, hogy a munka kapcsolat hova fejlődött. Ez pedig rengeteg kétséget is szült. Filozófusok nem gondolkodnak annyit, amennyit mi. Onnan tudtuk, hogy a másik épp a kétségbeesős fázisban van, hogy nem jött üzenet már legalább egy órája (nálunk ez óriási időtartamnak számított). Volt, hogy egyszerre estünk bele a félelem gödrébe és sms-ben fakadtunk ki egymásnak.
2008.04.11. 23.19
Minden oké veled Kincsem? Hiányzol... :( Kattogsz? Én katttttttt...
Hogy mi a megoldás...Hogy mit tehetünk azért, hogy megmaradjunk egymásnak élvezzük egymás társaságát és ne törjünk össze az imádattól...Hogy a rajongásunk, úgy maradjon meg, hogy fájdalom nélkül találkozhassunk...Hogy ami ilyen jó, azt szabad-e egyáltalán korlátozni...Hogy ezek a nagy érzelmek kifelé mit mutatnak belőlünk...Meg minden...Hogy mennyire odavagyok....
Nehéz volt tartani a lelket egymásban, mert már akkor tudtuk, hogy boldogok csak öten (a gyerekei + mi) együtt lehetünk...de vajon hogy oldjuk meg ezt a legkevesebb sírással és fájdalommal. Kerestük a megoldáshoz vezető utat, csak nem találtuk. Valami olyasmi érzés volt, mintha egy labirintusban lennénk, rengeteg izgalommal és meglepetéssel egy-egy útvesztőben, csak épp a kijáratot nem találjuk. Tudjuk, hogy van kijárat, mert lennie kell!!! Olyan nincs, hogy nincs megoldás, a mi dolgunk egyszerűen türelmesnek lenni és majd eljön a megoldás. Szimplán hittünk abban, hogy minden rendben lesz. Megrendeltük a békét és a boldogságot az univerzumtól és aztán sodródtunk. Nem is nagyon volt más választásunk, mert minden külön töltött nap, óra egyre nehezebben telt. De mi még a gyötrelmünkből is megpróbáltunk viccet csinálni, hogy könnyebb legyen elviselni a helyzetünket. A fájdalom szót, töröltük a szótárunkból és egyéb, mások számára érthetetlen kifejezésekkel próbáltuk meg helyettesíteni. Ilyen volt például:
"Egy kamion parkolt a mellkasomon..."
"Egy egész kamion parkoló nyomja a mellemet..."
"Egy cápa kiharapott egy darabot a szívemből..."
"Kilapított a kamion...H! NSZE! NH!
És mindezt fokozni is tudtuk :)
Egy cápaharapásos kamionparkoló vagyok :D Nagyon Szeretlek!
Mások számára ez nem túl sokat mond, de nekem mindennél többet. Ez azt jelentette, hogy a sírás határán van, hogy borzasztóan szenved és csakis a gyerekei miatt tartja magát. Ez az a pont, amikor már fájdalmasan hiányoztam neki...és persze ő még fájdalmasabban nekem. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy a kamion nem akar elmenni a parkolóból, fizikai tüneteket produkált a testünk (persze csak képletesen, hogy legyen miről üzengetni). Szerintem ez egyszerűen azért alakult ki, mert legalább addig mosolyt csaltunk egymás arcára, amíg elolvassuk az üzenetet:
2008.04.29. 22,53
" Orvosi nagykönyv 163. oldal: AntiKincs kiütések: súlyos elvonás után alakul ki! Krónikus ágyéktáji lüktetés kíséri! Azonnal a megfelelő ellenanyaggal kell bekenni!"
"Üdvözlöm, én a mentőorvos vagyok. Sajnos a beteg, akinek az előző üzenetet küldte már nem tud válaszolni, ugyanis rohamkocsival szállítjuk és gyors beavatkozásra lesz szükség. Először beszéd és fogalmazási nehézségek jelentkeztek aztán viselkedési és koordinációs zavarok léptek fel, jelen pillanatban pedig sokkos állapotban, kiütésekkel visszük! Néno-néno-néno-néno Dr. Luckpack Treasure"
De néha sikerül erőt vennem magamon és bíztatnom. Fogalmam sincs, hogy ilyenkor milyen erőforrásból merítettem, de sikerült.
Mindig minden pillanatban arra gondolj, hogy mennyire SZERETLEK! Holnap izgi gyerekprogram, aztán pihi! Vasárnap délelőtt Jetix nézés Lénával, aztán mienk az egész délután! Tartsd meg ezt az üzit, hogy mindig tudd, mit kell tenned! NH! SZE ;)
A rövidítések is azért alakultak ki, mert egy nap legalább 50-szer leírtuk egymásnak, hogy "szeretlek" és a SZE rengeteg időt spórolt nekünk. Csak úgy, mint az NH, azaz "nagyon hiányzol" vagy a "katt, azaz rajtad kattogok. A legimádnivalóbb tulajdonságunk tényleg a "marháskodás", ahogy a saját kínunkon röhögtünk:
"Most megint hanyagolva van ez a szegény marha?"
"EZ kész!" Már megint a levelem a piszkozatba ment, mert miközben írtam, jött a tied. Azt írtam, hogy: Képzeld te marha! Én olyan hulla szerelmes vagyok beléd, hogy bikának érzem magam!"
"Drága Bikám! Képzeld én is hulla szerelmes vagyok beléd!"
"Bárcsak....Múúúúú :)))"
Bárcsak ennyire vicces lehetett volna a történetünk folytatása. A szenvedés egy újabb szakításba vezetett, de előtte még belehaltunk egy kanadai utazásba...
