Instant Reality

Eddigi életem legszörnyűbb, legfájdalmasabb hónapja...Soha többet nem szeretnék annyit gyötrődni, mint abban a hónapban!!!

Kicsit félek újraélni ezt a hónapot, ezért is halogattam napokig ennek a bejegyzésnek a megírását. De erős vagyok (vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam).

Charlie éjszakába nyúló megbeszélése a banyával megcsillogtatta a reményt, hogy sikerül normálisan elválniuk és nem fog botrányt csinálni a banya. Persze megzuhant, számítottunk is rá, de nem volt különösebb látványos cirkusz. (Akkor még...) Sajnos most utólag is azt kell, hogy mondjuk, amit akkor: hogy ő nem Charlie miatt tört össze, hanem a külsőségek miatt. Ő abba a képbe volt szerelmes, amit Charlie festett magukról a külvilágnak...na meg sejtette, hogy vége a semmittevésnek, az egész napos kanapén tespedésnek és ezzel egyben a királylány létnek.

Szóval ezen a hosszú beszélgetésen Charlie kiterítette a lapjait és elmondta, h nem szereti...hogy max olyan neki, mint a nővére, aki egyben a gyereke is, mert annyira önállótlan és hogy ez így neki nem kapcsolat...nagyon hiányzik neki egy társ...A banya nem akarta látni a hibáit - azóta sem - hanem inkább azt a "nagyon fontos" kérdést bírta feltenni, hogy 'jó-e a szex velem?'. Nos, én biztos inkább arról érdeklődnék egy ilyen szituban, hogy hogyan és mint lehetne helyrehozni a hibákat vagy hogy egyáltalán rendbe lehet-e még hozni ezt a házasságot...de végülis ez nem fontos, mert ha hasonlítanék rá, akkor ez a történet soha nem születik meg...Pontosabban nem én lennék a főszereplő, hanem egy másik nő...

Találgattuk, hogy mennyi idő amíg ezt az egészet le lehet zongorázni, próbáltuk kitalálni, hogy mi és hogyan legyen a gyerekekkel és terveztük a jövőt. Tudtuk, hogy hosszú az út, csak hogy most már legalább 10-11 El Camino-t bejártunk és még mindig nem látjuk az út végét. Boldogok voltunk. Charlie megkönnyebbült, hogy már nem titok a szerelmünk és mindennappal közelebb éreztük magunkat a célhoz. A Balaton Sound-on már senki előtt nem titkolóztunk, Hanna barátnőm a nyakunkba ugrott, hogy: Végre! Végre! Egész este mulattunk. Önfeledten, vidáman és megkönnyebbülten. Velünk volt Charlie húga is, akit mostantól hívjunk Andinak. Szinte minden koncertbe belenéztünk, ittunk és tényleg nagyon jól telt az este. Majdnem reggelig nyomtuk. Jó sok fotó is készült, de sajnos nem tudom őket ide berakni. Szinte alvás nélkül mentem be dolgozni. Tudtam, hogy Charlie még alszik, de mint minden reggel, most is küldtem neki egy "jóreggelt" üzit, hogy ébredés után azonnal mosolyt csaljak az arcára. Pláne, hogy most már nyílt lapokkal játszunk és nyugodtan üzengethetünk :) Pont ezért ért jéghideg zuhanyként a válasz sms, ami mindössze ennyi volt: "Takarodj!" Azt hittem rosszul látok, az nem lehet, hogy ezt az én Szerelmem írta...rohantam a tejeskávémért a büfébe és szerintem legalább 5 cigit szívtam egyszerre az idegtől. Azonnal hívtam, de nem vett fel. Kb 10szer csörgettem folyamatosan, de semmi. Még magamhoz sem tértem a sokkból, máris jött a következő döfés. A legnagyobb fia telefonjáról kaptam egy üzenetet: Add vissza az apukámat te szemétláda! Nem emlékszem, de tuti ismét öt cigarettára gyújtottam rá egyszerre. Hiába nem aludtam, egy pillanatra sem éreztem fáradtságot. Újra és újra elolvastam az üzenetet és akkor kapcsoltam. Mivel én a fiával rengeteget msn-eztem meg skype-oltam pontosan tudtam, hogy borzalmas a helyesírása...ez az üzenet pedig hibátlan. Vagyis mit jelent ez? Hogy mindkét számról a banya írt. Na most mi a fenét csináljak? Charlie ezek szerint még alszik, nem tudom vele megbeszélni én viszont ebben az állapotban képtelen vagyok dolgozni. Akkor most mi? Felhívtam Hannát, aki szintén alig aludt és próbált megnyugtatni, de nem ment. Aztán jött a várva várt hívás 11 óra körül. Charlie már mindent tudott. Óriási a balhé, csapkod a banya, teljes az őrület és Charlie megijedt, hogy a gyerekekkel mi lesz...ha ennyire nem tudja kezelni a banya a válást, akkor valószínüleg a gyerekek előtt sem tudja majd, Charlie pedig nem akarta, hogy a gyerekek veszekedést lássanak. Eddig is titkolta előlük, hogy anyát nem szereti és legfőképp miattuk festette azt a "normális családi" képet magukról. Ha most a banya egyik pillanatról a másikra így viselkedik a gyerekek előtt, akkor az teljesen érthetetlen lesz nekik, hogy mi ez a sok balhé. Charlie féltette a gyerekeket és borzasztóan összeroppant a telefonban én pedig kimondtam azt, amihez neki nem volt elég ereje: Örüljünk annak, hogy mi megtaláltuk a másik felünket és megélhettünk néhány hónapig egy ilyen tökéletes szerelmet. De én nem akarom végignézni, hogy összeroppan a gyerekek miatt. Legyen erős és játssza tovább a színházat, mi pedig fejezzük be ezt a kapcsolatot. Még egy órán át sírtunk együtt a telefonba és mondtuk el egymásnak százszor, hogy képtelenek vagyunk élni a másik nélkül. Végül letettük azzal, hogy próbáljuk meg ténylegesen külön. Én bíztattam, hogy velem nem lesz baj - persze már akkor atomjaimra hullottam szét - de mivel mindennél jobban szeretem, arra próbáltam gondolni, hogyha én nem vagyok, akkor legalább miattam nem kell szenvednie és ezt az energiát felhasználja a talpraálláshoz. Nem sejtettem, hogy teljesen tönkremegyünk ebbe a szakításba. Aztán a legrosszabb az volt, hogy aznap választ kellett adnom a kedvezményes Sziget jegyekre, így kb egy óra múlva ráüzentem, de nem válaszolt. Aztán hívtam, de nem vett fel...A munkahelyem udvarán egy eldugott sarokban zokogtam egy bokor mellett. Vége...most tényleg. Dühömben írtam is neki egy üzenetet, hogy ezt azért nem érdemlem meg...legalább az üzenetre válaszolhatna, ha már telefonon nem kíváncsi rám... Abban a pillanatban már bántam, hogy kimondtam a szakítást. Nagyon bántam, de csak arra gondoltam, hogy talán Charlie-nak ez így jobb és talán ő erősebb is...aztán jött a nap végső, halálos döfése. Charlie email-t írt arról, hogy hogyan és mint zárjuk le a függő dolgainkat. 

Azt hittem belehalok, hazáig bőgtem. Tök hülyének néztek a trolin, de képtelen voltam abbahagyni a sírást. Remegtem, féltem, szenvedtem....de még közel sem annyira, mint a következő egy hétben :( Soha nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök és hogy van ilyen mély depresszió. De ahogy megtanultam és megéltem azt, hogy van tökéletes szerelem, abban a hét napban megtanultam és megéltem azt, hogy van az a lelki fájdalom, amikor igenis csak a gyógyszerekben lát megnyugvást az ember...