Március ismét egy újabb fordulópontja a kapcsolatunknak. A hónap nem indult túl jól. Fogta magát és a "4" gyerekét és elment Németországba síelni. Borzasztó sok melót hagyott itt nekem, sokszor nem volt elérhető sem ő, sem az üzlettársa és nekem meg haladnom kellett a munkával. Ez az utazás nem zavart nagyon, de talán azért, mert napi 16-18 órát kellett dolgoznom és nem volt időm gondolkodni. Aztán Charlie kellőképp gondoskodott arról, hogy legyen min gondolkodni. Míg én a Pecsában dolgoztam a Lola koncerten, egyszer csak megérkezett az az sms, ami tényleg egy teljesen új irányba kezdte el sodorni a kapcsolatunkat. Az sms nagyon rövid volt, de minden benne volt ahhoz, hogy teljesen felforgassa az estém, a munkám, a szívem és a lelkem. Ezt a szót azóta már számtalanszor hallottam, mégsem tudom megunni: Szeretlek!
Pontosan emlékszem, hogy többször megnéztem és újra olvastam az üzenetet, hogy biztosan azt látom-e ami oda van írva :) Annyira nem számítottam rá, valahogy teljesen máshogy képzeltem a szerelmi vallomás pillanatát. S bár ő a mai napig a decemberi, karácsonyi party-t veszi elsőként, mint szerelmi vallomás, szerintem az még nem az volt. Szeretett, de nem hiszem, hogy az már a nagybetűs szerelem volt. Egyszerűen imádtuk egymást és a pillanat hevében elragadtatta magát.
Viszont március 8-án este ez az üzenet már egyértelműen azt jelezte, hogy ez már szerelem. Tudtam. Most mondhatnék sok ilyen közhelyet, hogy belső hang, női megérzés vagy mittudoménmicsoda :) de a lényeg, hogy tudtam. Szeret. :D:D:D:D:D:D
Erről az útról hazatérve már egyből hozzám vezetett az útja. Nem kérdeztünk semmit, csak szerettük egymást. Nagyon. Aztán megünnepeltük a 12-ét és bevezettük a saját pizzánkat a Pizza Hut-ban, amit mi 12-es pizzának hívunk :) Minden hónap 12-én ezt rendeljük a miáltalunk kitalált spéci feltétekkel. Egyébként ez a nap arra is jó, hogy ténylegesen magunkra figyelünk. A rohanó munka, a pénzkeresés és a stressz mellett kvázi "rákényszerítjük" magunkat, hogy egy napig csak egymással és a szerelmünkkel foglalkozzunk. Ez pedig jó. Mindig mindketten várjuk, készülünk 12-re és ez így van rendjén. Hiszem, hogy a szerelem mellé türelem és figyelmesség is kell, különben egy kapcsolat előbb-vagy utóbb megszakad és valamelyik fél majd ott áll értetlenül egy csomó ilyen és ehhez hasonló kérdéssel:
Nem értem miért hagyott el?
Én mindent megtettem érte! Mi nem volt neki elég?
Én szerettem...nem tudom mi volt a baj.....stb. Sorolhatnám a rengeteg jól ismert gondolatot egy szakítás után. Nos az ilyen szituban ismerni fel csak igazán, hogy van-e barátod...Mert az igaz barát/barátnő megmondja a szemedbe, hogy valamit biztos te is elrontottál vagy NEM vettél észre. Mindemellett pedig kellő vígaszt nyújt szerelmi bánat ellen. Nem a levegőbe beszélek. Mi nyolcszor szakítottunk!!! Minden fajta szakítást megéltem...a szenvedőset, a sírósat, az üvöltözőset, a néma csendben ülőset és sajnos volt része mindkettőnknek a mély depresszióban is, amikor csak nyugtatókkal próbálod túlélni a napot és gyógyszerek nélkül esélyt sem látsz arra, hogy túléld a fájdalmat...én altatót szedtem, Charlie nyugtatókon élt napokig.
