Egyáltalán nem volt szokványos. (ez sem :)) Az első karácsonyunkat a Mom Park LeRoy-ban töltöttük. Tényleg. Nem kamu. December 24-e délelőtt. Mindenki rohangált le-föl a Mom-ban, hogy a hetek óta halogatott, ámde jól beígért ajándékot még beszerezze, mi pedig jó nagyokat röhögve, sétáltunk az idegbeteg emberek mellett, majd beültünk a Leroy-ba. Nem volt megbeszélve, hogy ajándékozunk, csak az, hogy nem futhatunk neki az ünnepeknek úgy, hogy ne találkoznánk még előtte. Mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy eltöltöttük a második nagyon összebújós, reggelig tartó esténket.
Minden azzal kezdődött, hogy aznap is sms-eztünk jónéhányat, meg persze telefonáltunk, végül kinyögte, hogy egyébként a Mammut egyik szórakozóhelyén lesz a karácsonyi céges bulijuk és szeretné, ha a céges vacsora után taliznánk. Először nem nagyon akartam menni - nem kéretni akartam magam -, mert a céges rendezvényeken nálunk sem vihette soha senki a párját, de ő erre azt felelte, hogy pont azért kéri, hogy este 10 körül érkezzek, mert addigra túl lesznek a vacsorán és a buli részén már senkit nem fog zavarni, hogy ott leszek.
(Azért azt fontos tudni, hogy egy kicsi cégről van szó, ahol kb 10-en dolgoztak és mindenkit ismertem, úgyhogy tényleg nem kellett a kellemetlen ismerkedős szituktól félnem :)))
Ennek ellenére elég furi este volt. Kezdődött azzal, hogy abban a pillanatban amikor megérkeztem valaki el kezdett rejtett számról hívogatni és természetesen nem szólt bele...még kétszer háromszor megismételte, aztán abbahagyta (utólag kiderült, hogy a volt felesége hívogatott...) Aztán leültünk Charlie titkárnőjével és annak pasijával szemben, akik szagot fogtak, mint vizsla a vaddisznó vadászaton. Olyannyira megneszelték, hogy köztünk van valami, hogy el kezdték az asztal alatt fotózni a kezünket, a lábunkat. Le nem buktunk, de mindenki döntse el maga, hogy egy ilyen kép miről árulkodik neki :)
Egy darabig még iszogattunk, de aztán nem bírtuk tovább a társaságot. Ami nem az ő hibájuk, egyszerűen CSAK egymásra vágytunk és pont. Már a liftben össze-visszacsókolgattuk egymást, egésze az autóig. Szerencse, hogy nagy méretű autójában soha nem kellett nyomorognunk vagy bármiről lemondani hely szűke vagy kényelmetlenség miatt. Már ha érti mindenki, hogy itt mire is gondolok. A kocsi fizikai adottságai azonban egyáltalán nincsenek összefüggésben a kapcsolatunk legzavarbaejtőbb pillanatával. Itt történt meg először, hogy miután odabújtam Charlie-hoz, a pillanat hevében nem tudott megálljt parancsolni az érzelmeinek és kicsúszott a száján, hogy:
- Szeretlek!
Azt sem tudtam mit csináljak vagy mondjak vagy kell-e egyáltalán bármit tennem...úgyhogy csak annyit bírtam kinyögni, hogy ne mondjon olyat, amit ő sem gondol komolyan. Tudtam, hogy szeret, én is imádtam, de azt nem hittem, hogy ő már szerelemről beszél....pedig de.
Mindez három-négy nappal karácsony előtt történt, de valamiért az ünnepről nem beszéltünk. Talán azért mert mindketten tudtuk, hogy most jó néhány napig nem tudunk találkozni, a családunk előtt mosolyogni kell és közben persze beleszakad a szívünk, hogy nem látjuk egymást... :(
Az első karácsonyunk arról is híres, hogy 24-én kiderült ki is hivogatott engem amikor a karácsonyi céges buli volt. A felesége. Egy igazi boszorkány. Megérezte, hogy velem van, csak azt tudnám, hogy azt miért nem érezte, hogy a férje nem boldog. Ha valakit szeretsz, akkor annak minden rezdülését érzed, látod. Röhej egyébként, mert ha észrevette volna, hogy a férjének nincs társa, hogy úgy érzi négy gyereke van, mert a felesége annyira önállótlan, hogy nem beszélgető partner, mivel szegénykém nem túl okos...stb akkor soha nem hagyta volna el őt, a gyerekek miatt. Ha egy kicsit is képes lett volna változni és évről-évre nem még inkább "kiszolgált királylánnyá" válni, akkor meg tudta volna tartani a férjét. Szerintem azt nagyon-nagyon meg kell becsülni, ha egy férfi eltart és lehetővé teszi, hogy nőként csak a gyerekeidnek élj...a boszorkány viszont nem élt ezzel a lehetőséggel, azzal viszont élt, hogy december 24-én hogy kell cirkuszt és rossz hangulatot csinálni a gyerekek előtt :(
Persze hívott Charlie, hogy balhé van, de most megpróbál csak a karácsonyra és a gyerekekre gondolni. Nem akar foglalkozni a banya sértettségével, mert ma, karácsonykor nem ez a fontos. Mi békésen tettük le a telefont, de persze csak azután, hogy elmondtuk mennyire imádjuk egymást és hogy mennyire nehéz lesz most pár napig. Ő a saját gyerekeibe menekült, én a tesóm gyerekeibe és az unokájába. (Igen, a tesómnak már unokája van, de az egy másik történet. Egyébként meg számszakilag egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy 40 éves embernek unokája legyen, csak manapság ez már nagyon ritka.)
