Összességében boldog év volt, de egyben életem legszomorúbb éve is :( Szerintem soha annyit nem sírtunk - se én, se Charlie - mint 2008-ban.
Karácsony után alig vártuk, hogy végre találkozzunk. Aztán még a Demjén koncertet is kihasználta és délután eljött hozzám. Úgy estünk egymásnak, mint akik már egy éve nem találkoztak. Minden másodpercre emlékszem és arra is, hogy kérte, szinte percenként, hogy menjek vele Demjén koncertre. Nem akartam a feleségével együtt bulizni, úgyhogy abban állapodtunk meg, hogy Gréta barátnőm mindenképp megy és akkor vele megyek. Ha úgy gondolja a backstage-ben megtalál. Mondanom sem kell, hogy megtalált :) A koncertből nem sokat láttunk, mert amikor odajött hozzám, le sem vettük a szemünket egymásról, ha pedig elment végig sms-eztünk :) Persze a szilveszter is szóba került már ekkor....
2008-at egy nagyon paradoxon este indította el, amit nem is akarok túl részletezni. Egy hajón voltunk. Gréta barátnőmmel mentem, ő meg nemcsak a Boszorkányt, hanem a három gyereket is elhozta. (Hálisten:) ) Ha nincsenek a gyerekek én nem is tudom, hogy vészelem át azt a szörnyű estét. Az vígasztalt, hogy Charlie is kellőképp zavarban volt és fogalma sem volt, hogy mit és hogyan csináljon. Úgyhogy én a kislányával lenn játszottam a hajó alsórészén. Balettozott, tornázott, táncolt én pedig igen lelkes közönségként partner voltam mindenben.
"Anyuka" azaz boszorkány egyetlen egyszer sem kereste a gyermekeit az este folyamán, viszont nagyon jókat cigizett a barátnőjével, de túl sok vizet nem zavart. Charlie viszont állandóan a gyerekek felől érdeklődött, próbált közeledni, sőt még az éjféli koccintásnál is behajtotta a pusziját, de én tartottam a távolságot. Szó szerint a játékba menekültem a gyerekekkel. Majd jött a következő egy hét...Charlie vidámnak tűnt és izgatottnak. Én meg azt mutattam, hogy vidám vagyok és örülök...annak, hogy elutazik a Boszorkánnyal Mauritius-ra.
Hívott engem is, hogy az egyik barátnőmmel kísérjük el őket, de ha lett is volna 400 ezrem erre a kirándulásra, akkor sem mentem volna. Tökéletesen átláttam a szitán. Tudta, hogy unatkozni fog és nem lesz partnere, akivel bejárja a szigetet, akivel jókat dumálhat és nevethet, aki mindennek örül, aki nemcsak egy babaként követi a programokra és ha nem is 32 fogas mosollyal, de legalább életvidáman örül annak, hogy...pláne annak, hogy eljutott egy ilyen egzotikus helyre. Nos azt hiszem mindent elárul ha azt mondom, hogy az utazás napjáig mindennap eljött hozzám, aztán felhívott mielőtt felszállt a repülőgép, aztán felhívott amikor át kellett szállniuk, aztán felhívott amint megérkeztek...Szerintem valóban nem túl boldog az a férfi, aki miután megérkezik a világ egyik legszebb helyére, édeskettesben a feleségével azaz első dolga, hogy nekem elmondja mennyire hiányzom és már most nagyon KATTTTTTTTTTTTTTTTTog a hazaérkezésen ;)
