Instant Reality

Jó néhány nap kihagyással, de újra itt...Tökmag tényleg egy 0-24-es elfoglaltság. Amíg meg nem született sokáig azt hittem, hogy a kismamák túloznak, amikor azt mondják, hogy semmire sincs idejük. És milyen igazuk van/volt/lesz :) Ha ébren van, akkor folyamatos a tennivaló mellette és én még egy szót sem szólhatok, mert a tesók már épp elég nagyok ahhoz, hogy vigyázzanak rá 5 percig vagy játszanak vele, amíg én elkészítem a vacsorát. Ha meg alszik, akkor abban a 3 órában jöhet a takarítás, vasalás, mosás, zuhanyozás, hajmosás...esetleg egy manikür, de ez már ténylegesen luxusnak minősül egy 10 hetes Tökmag mellett. De nem panaszkodom!!! Öröm minden perc és nap vele. Tökmag a másik igaz szerelem. Még nincs három hónapos, de már most annyira pasis, hogy hihetetlen. Na meg egy igazi piperkőc, akárcsak az apja. Amint kész a fürdéssel, tiszta a ruhája, hirtelen minden gondja elszáll és olyan elégedetten tud vigyorogni, hogy az kész vicc. Egyébként az elmúlt napokban rengeteg minden történt. Tökmag megkapta a következő oltását, túl vagyunk a válóper már nem is tudom hányadik felvonásán, az első összetűzésen az apósommal és az első kiborulásomon mióta itthon vagyok. Zajlik az élet és nem is akárhogy. 

Dublin is jó eseménydúsra sikerült. A városnéző buszon egymás mellé ültünk és tudom, hogy annyira nem éreztem jól magam, hogy folyamatosan felpattantam, mintha dolgoznom kéne. Operatőr kollégámmal is felvetettem rengeteg felesleges képet, mert addig sem kellett ott ülnöm mellette és néznem őket a feleségével. Nem mintha olyan nagyon jól érezték volna magukat, mert a boszorkány az az igazi hátizsák volt. "Gyere ide! Maradj itt! Ne lógj bele a képbe!...stb. Szóval csakis azért volt ott, mert kihisztizte magának és Charlie meg nem akart konfrontálódni. Amennyire csak lehetett - sőt mondhatni túlságosan is - magára eröltette a "rendezett családi életem van" szerepét. Sokszor annyira, hogy volt olyan, amikor 1-2 percig ő maga is elhitte, hogy boldog. De a sors fintora, hogy ilyenkor a boszorkány mindig tett vagy mondott valamit, amitől Charlie azonnal a fejét fogta...Szegény mindent megpróbált hosszú éveken keresztül, hogy mindenki boldognak lássa, de végül mindig eljön az a pont, amikor már nem bírja tovább az ember...Na mindegy. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy bár fogalmam sem volt akkor hogy mi is zajlik le Charlie fejében...Az ilyenre nem lehet rákérdezni. Az tök béna. Mit kérdezzen az ember?

Sorolhatnám még azt a rengeteg dolgot, ami ilyenkor végig fut egy nő agyán - pláne, hogy Charlie nős volt (pontosabban ezen a napon amikor ezt írom, hivatalosan még mindig az) és három gyereke van - csak hogy én nem akartam olyan lenni mint egy átlagos nő. Nekem annak a nőnek kellett maradnom, akit ő megismert. Nem támadhattam le bugyuta kérdésekkel. Azzal csak azt értem volna el, hogy azonnal tovább áll, mert magyarázkodni egy férfi sem szeret. Meg egyébként is mit lehet ezekre a kérdésekre válaszolni?!?! Én nem is értem azokat a nőket, hogyan tehetik fel ezeket a kérdéseket nős pasijuknak??? Mégis milyen választ várnak? A legtöbb pasi csak a kalandot keresi és szerintem maguk a pasik esnek a legnagyobb kétségbe, amikor rájönnek, hogy bizony ez már nemcsak szex...Olyan lehet ez, mint amikor felkapcsolják a villanyt a fejükben: Úristen én csak dugni akartam egy jót vagy kettőt...most meg beleszerettem? Hogy történhetett ez? Szóval én úgy döntöttem, hogy semmiről nem kérdezem és persze a saját érzéseimről sem mondtam semmit. Csak annyit, amennyit ő is :) Azt, hogy imádjuk egymást minden nap leírtuk egymásnak sms-ben...de azt már egyikőnk sem firtatta, hogy ez mégis milyen imádat...miután hazajöttünk Dublin-ból azt gondoltam, hogy egész hétvégén csend lesz és még egy sms-t sem ír. Tévedtem. Pontosan 24 óra múlva jött az első üzenet, hogy mit csinálok és mi van velem. Szokás szerint nem tetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy én bulizni megyek. De hát ez van. Én persze úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna és ilyenkor általában azonnal elkezdtem valami másról beszélni. Ez egy amolyan nagyon hülye kényszerhelyzet. Számon nem akartam kérni, hogy "te meg a feleségeddel vagy"...(hiszen gondolnom kellett a gyerekekre) de azt sem mondhattam, hogy nem érdekel, amit gondol...hiszen mindennél jobban számított minden egyes mondata, szava és gondolata.