Bizony az egy valóban felejthetetlen este volt és az első mérföldkő a kapcsolatunkban, csak hogy ezt azon a péntek délután még egyikőnk sem sejtette. Szimplán megbeszéltük, hogy este bulizunk, csak mire eljött az este kifáradtunk... Először azt beszéltük mindketten otthon maradunk, csak mivel a gyerekei és a felesége Hatvanban voltak és ő nem akart egyedül lenni, úgy döntöttünk átjön hozzám megiszunk egy üveg bort és beszélgetünk. Ennek nagyon örültem. Nem kell mennem sehova, nem kell puccos ruhába vágnom magam és mégis tökéletesen jól fogok szórakozni. Behűtöttem egy finom Tokajit és sortban, trikóban tévéztem, amíg meg nem érkezett Charlie.
Csillogó szemmel nyitottam ajtót és imádtam, hogy a legjobb barátom ugyanolyan csillogó szemmel tud visszanézni rám. Kiültünk a teraszra, iszogattunk, nagyokat nevettünk és tényleg jobb volt az este minden bulinál. A mézédes tokajinak köszönhetően túlságosan is őszintére ittuk magunkat és mindketten mesélni kezdtünk: magunkról, a családunkról és a múltunkról. Én elmeséltem, hogy vágott taccsra anyagilag egy régi pasim és hogy mennyire béna voltam, hogy vakon mentem utána és ráadásul sorozatos rossz döntéseket hoztam mellette. Így terelődött a téma a szerelemre és Charlie is elmesélte, hogy bizony ő is volt már padlón, amikor élete szerelme elhagyta.
A lány Alicia Keys-re hasonlított - így írta le nekem - nagyon gazdag szülők lánya és egy teljesen más világ. Mégis közel egy évig voltak együtt és mivel Charlie ennyi idő alatt sem hagyta el a feleségét, a lány beleunt a várakozásba és továbbállt. Charlie - ahogy azt ilyenkor a szerelmes ember szokta - írtózatos módon leitta magát, majd hónapokig gyötrődött. Szerintem ő maga sem tudja megindokolni, hogy miért nem lépett, pláne, hogy még egy gyereke sem volt és az, hogy valaki szerelmes tud lenni 3 héttel az esküvője után, szerintem egyértelműen elárulja, hogy nem az újdonsült arával akarja leélni az életét. Vagy talán túl cikinek találta a szülei előtt, hogy máris el akar válni, de az is lehet, hogy szimplán nem akart visszaköltözni a szülőkhöz. Igazából mindegy, mert mi így, is úgy is találkoztunk volna. Hisszük, hogy minket tényleg egymásnak teremtett a jóisten, mégha ez túl meseszerűen vagy nyálasan is hangzik :D
De vissza, ahhoz a forró júliusi estéhez, amikor is Charlie arról kezdett beszélni, hogy a házassága azért rossz, mert olyan, mintha egy egyedülálló apuka lenne négy gyerekkel. A felesége nem önálló és sajnos nem is - fogalmazzunk finoman - túl okos. Mindent egyedül kell vállalnia. A nő mindössze megfőz, mos és vasal. Rendkívül sekélyes és még csak nem is jó társ. Charlie egyedül érezte magát sok-sok éven át. Miután hazaért a munkából hiába próbálta megbeszélni a történteket, a dolgait nem volt aki meghallgassa. Pontosabban a nő leült, hallgatta a sztorikat, csak pontosan annyi reakciója volt, mint a monitornak, amin ezt a blogot olvasod...
- De akkor miért nem hagyod el? - kérdeztem
- Mert nincs jobb. Legalábbis ezt gondolom. Mindenkinek van hibája. Meg ott vannak a gyerekek... - válaszolta, aztán gyorsan témát váltott.
A mély, depresszív témákból a másodperc ezred része alatt rántottuk vissza magunkat a vidámságba. Aztán csend lett. Csak néztünk. Zavarbaejtő csönd lett. Csillogott a csibészség a szemében, tökéletes pillanat volt...mégsem engedtem, hogy megcsókoljon. Elhajoltam. Magam sem tudom miért húzodtam hátrébb és hátrébb a kanapén: adott egy intelligens, jóképű csávó, akivel leírhatatlanul hibátlan az összhang és már másodszor utasítom vissza :(
Hülye vagyok? Mi van velem? Most mit csináljak? Megcsókoljam? Vagy ne? Botrány lesz? Beleszeretek? Vagy már szeretem? Vagy ő szeret? Tényleg engem akar? Valószínű, különben miért próbálkozna? Úristen mi a helyes?!?! - ilyen gondolatok cikáztak le és föl a fejemben. Nem tudom hány perc telt el, de azonnal magamhoz tértem, amikor azt mondta, ő most megy. Arra fogta, hogy hajnali öt van...
