Bár most úgy érzem magam, mint az a brazil szappanopera főhős, akit már 462 epizódon keresztül csak bántanak és csak várom és várom türelmesen, hogy mikor lesz már vége...de egyelőre még nem látom a fényt az alagút végén...sokszor pislákol egy aprócska fény, de aztán mindig történik valami...ma már megszoktuk Charlie-val, hogy semminek nem örülhetünk azonnal, mert sok a gonosz és hazug ember körülöttünk, de igyekszünk nagyon megválogatni, hogy kit is engedünk be az otthonunkba és pláne a gyerekeink közelébe. A gyerekek - mint mindig - központi kérdés volt/van és lesz az életünkben. Ők az elsők mindenben, aztán jövünk mi. Így volt ez 2008 májusában is, amikor nemsokkal a kanadai út után ismét szakítottunk. Már sokadszorra és talán pont ezért hittem, hogy ez a szakítás most majd könnyen megy. Egyszerűen azt éreztem, hogy roham léptekben fejlődik, halad előre a kapcsolatunk. Az már egyértelmű volt, hogy ez egy különleges lelki kötelék és talán már azt is sejtettük legbelül, hogy nem megbontható...mégis újra és újra megpróbáltuk egymás nélkül...arra hivatkozva, hogy ott vannak a gyerekek és Charlie-nak eddig is ment, hogy magára eröltesse a boldogságot...
Akkor kezdtem el beparázni az egész kapcsolatunktól, amikor már minden másodpercben egymásra gondoltunk. Egyszerre írtunk mail-t, egyszerre telefonáltunk és egyszerre jöttek-mentek az sms-ek :)
2008.05.16. 22:41
Elmondhatatlanul jó, hogy vagy nekem! Már szavakat sem találok mindarra az eszméletlen csodára, amit jelentesz nekem. Odavagyok 10szer annyira, mint amennyire ember oda lehet!!!!!!!!!!!!
2008.05.16. 22:42
Ez most csak úgy...:D
...mert szeretlek
...mert imádnivaló vagy még másnaposan is
...mert csakis veled jó 'bujaságra ingerlő'-nek lenni ;)
...a többit majd a füledbe suttogva! Persze csak akkor ha szabad.... :D
A munkámnak is szerves része volt a szerelmünk. Egyrészt sokat kellett együtt dolgozni, másrészt ha nagyon el voltam havazva és nem tudtam telefonon beszélni vele, akkor üzengetett, hogy jobban menjen a munka :)
2008.05.21. 10:30
Az én Drága Szerelmem talált már témát? Mert ha nem, akkor segítek! Itt vagyok pl én...a világrekorder! Mert én annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira, de annyira...hogy nem is fér ide! Ilyen pedig nincs még egy a Földön!!!
Teljesen összeolvadtunk, csak nem éltünk együtt. De mindenünk közös volt, sőt már a lakásomat is belakta, úgy, hogy neki is otthonos legyen :) persze ettől én elkezdtem pánikolni. Ez most így marad? Van ennek bármi jövője? Mi a fene lesz velem? Kaptam egy csodás szerelmet, amit lehet, hogy soha nem élhetek meg a teljes valójában? Mit csináljak? A gyerekeknek ezt hogy mondjuk el? Hogyan és mit kellene tennünk? Azt tudtam, hogy a gyerekei miatt ha kell bármeddig eljátssza, hogy ez egy boldog család! De vajon van annyira önző saját magával szemben, hogy ő is boldog akarjon lenni? Biztos, hogy ez így jó nekem? Ezernyi kérdést tettem fel magamnak estéről-estére miután elment. Ha pedig nem volt velem este, akkor ilyen üzenetekkel okozott vidám és nagyon elgondolkodtató órákat...
2008.05.26. 20:26
Itthon őrület van! Nagyon hiányzik az a nyugi és boldogság, ami melletted tölt el. Reménytelenül a részem vagy és hihetetlenül a levegő, amit belélegzek...Imádlak! Hiányzol! Szeretlek! Akarlak! Megeszlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Jó veled!
Arra jutottam, hogy ő nem lesz képes elhagyni engem, úgyhogy nekem kell megtennem. Amikor meghoztam a döntést, azt hittem elég erős vagyok hozzá. De aztán zokogva mondtam el neki sokadszorra, hogy ebbe így belebolondulunk. Nem bírja ezt sem a lelkünk, sem a szívünk. Tudjuk, hogy van egy másik felünk, akivel a legteljesebb boldogságot élhetnénk meg...de...aztán egymás karjaiban sírtunk a kanapén. Egyikőnk sem szólt semmit, csak bújtunk a másik karjaiba. Egy utolsó illat, egy utolsó csók és aztán némán felhúzta a cipőjét kiment az ajtón én meg mint a filmekben összerogytam az előszobában. Aztán jött a következő filmszerű pillanat. Ott volt a tornacipőm az orrom előtt. Szinte felkínálta magát, hogy vedd fel és menj utána...nem lehet. Most hagytam el. De a cipőm csak erősködött és győzött. Felkaptam, rohantam virágon, kerten át és megérezte!!!!!! Egymás nyakába borulva sírtunk tovább az utcán. Közben már röhögtünk magunkon, hogy most akkor megint nem sikerül szakítani?!?! De abban maradtunk, hogy megpróbáljuk. Elment, még egyszer felhívott mielőtt megérkezett és csak annyit mondott: Mindig szeretni foglak!!!
