Tökéletes összhang, ugyanazok a gondolatok, rengeteg vidám perc és még annál is több telefonbeszélgetés...Ez jellemezné leginkább a közös munkával telt hónapokat.
Mert hogy abban az időszakban szinte ránőtt a telefon a Szerelmem hallóberendezésére...Mindegy volt, hogy épp jött vagy épp ment vagy épp ott volt velünk ő mindig telefonált. Én meg mindig kitartóan vártam rá, amíg leteszi a telefont és végig hallgatja a mondandómat. Imádtam, hogy bármit kértem megoldotta, elviselte az összes hisztimet és kora reggel vagy késő este is mindig kész volt arra, hogy a problémáimat kezelje. Persze mindenki ezt a tulajdonságát szerette a legjobban, mert ő mindig kész volt belehalni vagy belerokkanni egy feladatba. Nála nem létezett 99 százalék, csak a minimum 100 százalékosan teljesen tökéletes vagy az annál is több :)
2006 decemberétől 2007 tavaszig így ment ez mindennap. Meló, meló, meló. Reggel bementem a munkahelyemre délutánig mindent megcsináltam, majd késő estig Neki(nekik) dolgoztam. A jól működő kapcsolat és persze a barátság meghozta a gyümölcsét. Miután vége lett a közös projektnek ezzel az email váltással mondtunk köszönetet. A tárgy rovatba pedig azért került ez a szöveg, mert a rengeteg stressz miatt állandóan azzal viccelődtünk, hogy amint végeztünk, elmegyünk festeni egy rétre :D
-------- Eredeti üzenet --------
|
Tárgy: |
RE: mielőtt elmegyünk festeni |
|
Dátum: |
Tue, 20 Mar 2007 14:40:10 +0100 |
|
Feladó: |
|
|
Címzett: |
|
Köszi:
- ezeket a sorokat - az ajándékot :)
- azt, hogy barátok lehetünk
- azt a lelkes munkát ahogy ezt az egészet csinálod
- hogy kérhettem, tőled másban is segítséget
- hogy elviselted a türelmetlen pillanataimat csók
-----Original Message-----
From:
Sent: Monday, March 19, 2007 10:03 AM
To:
Subject: mielőtt elmegyünk festeni
Röviden tőmondatokban:-)
Köszönöm, hogy:
- mindenben segítettél
- amit kértem leszervezted
- néha vissza is hívtál
- elviselted amikor néha egy kicsit hisztis voltam.....
........és még sorolhatnám, hogy mi mindnet köszönök NEKED az elmúlt két hónapban, de nem fogom, mert úgyis belelátsz a fejembe és pontosan tudod mit gondolok rólad!!! Bár sok más zenekar mellett is egy ilyen menedzser dolgozna....akkor talán a jó zenészek sem halnának éhen:-(
Pusssssssz
Mindenki elégedett volt a munkámmal és a barátság azóta is mindenkivel megmaradt.
S bár a mindennapos közös munka megszűnt, mi továbbra is mindennap találkoztunk vagy beszéltünk telefonon vagy emaileztünk vagy ha épp semmire nem volt időnk napközben, akkor este órákig tartó msn-nel vagy skype-pal zártuk a napot. Mindent tudtunk egymásról, ráadásul kifejezetten igényeltük egymás társaságát, titkait, problémáit...stb. Persze ott voltak a barátnőim, de valahogy egyre inkább vele beszéltem meg mindent, a barátnőimnek pedig nem is meséltem arról, hogy ez a barátság egyre mélyebb és fontosabb :) Pedig már annyira sokat találkoztunk és beszéltünk, hogy mindenkinek feltűnt. Volt olyan, hogy a gyerekeivel és a feleségével együtt találkoztunk, mert már egy szimpla hétvége is hosszúnak tűnt egymás nélkül. Voltunk sétálni a Margitszigeten, McDonald's-ban és még sorolhatnám. Ráadásul a legnagyobb gyerekével nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot és már mi is meglepődtünk, amikor az akkor 9 éves kisfiú hívott engem vagy skype-on keresett és jókat csevegetünk :) Volt olyan, hogy egyszerre skype-oltam apával és fiúval, csak persze a gyereknek nem árultuk el, hogy közben apa a másik szobából szintén velem csacsog :) Így történhetett meg, hogy miközben végig asszisztáltam a 9 éves fiú első szerelmi gyötrődését egy Gabi nevű leánnyal, addig apuka és én elválaszthatatlan TÁRSAK lettünk. Igen! Csupa nagybetűvel!!! Egyikőnk sem gondolta, hogy ez már a nagybetűs szerelem...csak azt tudtuk, hogy nem múlhat el nap a másik nélkül.
Barátságunkat nem titkoltuk, mindenhol büszkén hirdettük, hogy imádjuk egymást! Nagyon! Egy buliban még a barátnőm is megsértődött. Pontosabban kicsit rossz néven vette, hogy a megérkezésünk utáni második (!!!) percben én leálltam beszélgetni Charlie-val (így neveztük el a barátnőimmel, ő volt Charlie, a barátnőimmel mi pedig az angyalai) és hajnal négykor csak azért hagytuk abba a beszélgetést, mert a barátnőm megkérdezte, hogy mikor megyünk haza...?!?! Egyrészt borzasztó lelkiismeret furdalásom lett, miközben én egyáltalán nem akartam őt bántani, pláne nem akartam büntetni azzal, hogy 5 órán át kell egy kanapén beszélgetnie Charlie akkori feleségével...(zárójelben jegyzem meg, hogy ez csak annyiban számít büntetésnek, hogy a vásárláson, a miniszoknyákon, a táskákon kívül nem nagyon lehet vele másról beszélgetni...ezekről azonban igen komoly mélyen szántó gondolatokat tud megfogalmazni, akár órákon át kifejtve)
Persze a barátságom Borival ott mutatkozott meg igazán, hogy a taxiban már röhögtünk az egészen, pláne én nevettem hangosan, amikor azt mondta, hogy Charlie és én szerelmesek vagyunk egymásba! Viszont ekkor még teljesen őszintén azt gondoltam, hogy az nem szerelem, amit mi érzünk. Egyszerűen csak egy soha addig nem tapasztalt összhang két ember között :)
